Csoportunk gyerekeire ugyanazok a tulajdonságok jellemzőek, mint nevüket adó kis repülő rovarra. Repülni ugyan nem tudnak, de kedvesek, ügyesek, okosak, szorgalmasak és nem szúrnak.A mi méhecskéinknek a valósággal ellentétben nagyobb részük fiú, -18 és sajnos csak kevés, vagyis 6 kislányunk van.
Középső csoportosok vagyunk, így már sok mindennel foglalkozunk a mindennapok során.
Az óvó nénijeink segítségével és irányításával játszunk, játékos tevékenységek során ismerkedünk a világ dolgaival, - természettel, környezetünkkel, állatokkal, növényekkel, évszakokkal, közlekedéssel, családdal, stb; matematikai műveletekkel, formákkal; énekelünk, zenélünk, dalosjátékozunk-táncolunk, mondókázunk, verselgetünk, mesélünk, bábozunk. Ebben az évben már sokat rajzolunk, ragasztunk, barkácsolunk, és mintázunk. Nagyon szeretünk mozogni, ezért gyakran tornászunk tornateremben, és a szabadban is sok időt töltünk.
A csoportban sokat segít Ildikó néni, és Lívia néni is. Az óvodában még sok felnőtt dolgozik – Betti néni igyekszik arról gondoskodni, hogy ne maradjunk éhesek. Még arra is figyel, ki-mit nem ehet, (mert megbetegedhet tőle).
Az ünnepek, születésnapok mindig különlegessé varázsolják a hétköznapokat; kirándulunk – közös élményekkel gazdagítjuk az ovis mindennapokat.