Maci csoport bemutatkozása


Szeptembertől már középső csoportosok lettünk!  3-an nagycsoportosok, 21-en középsősök! Új kisgyermek nem érkezett a csoportunkba, így a létszámunk 24 fővel indult.
A hosszú karantén, a nyári szabadságolások, nyaralások után nagyon jó volt újra találkozni a gyerekekkel, és Veletek, szülőkkel!
Sok kisgyerek nagyon sokat nőtt!
Az első napokat igyekeztünk minél zökkenőmentesebbé tenni!
Beszélgettünk a nyárról, az otthon töltött időről, az eddigi élményekről, és arról, hogy kivel mi is történt!?
Próbáltuk a gyerekeket minél bátrabb, és hosszasabb kommunikációra sarkalni!
Örültek nagyon egymásnak, a rég nem látott pajtásaiknak! Számba vettük, hogy ki, kik hiányoznak még, kiket várunk szeretettel vissza!
Az első hetekben visszaszoktunk a csoportunk régi rendjébe. Változás a koronavírus miatt történt, kötelező, és szükséges intézkedéseket vezettünk be, és alkalmazunk. Ezekről tájékoztattunk Benneteket!

Szeptember első hetében megtartottuk az első szülői értekezletünket, szigorúan a protokoll előírásoknak megfelelően! Elmondtuk a várható intézkedéseket, megbeszéltük a csoportunk életének szokásait, rendezvényeit. Tájékoztattunk Benneteket a gyermekek fejlesztéséről, méréséről, a különórák elmaradásáról, a beiskolázási kötelezettségről, az aktualitásokról. Döntés született a fogmosás elhagyásáról. / Mindez a vírus miatti intézkedés/ Ezt sokan nehezményeztétek, ezért megegyeztünk a vízzel való szájöblítésben.
A hetek múlásával lassan visszazökkentünk a "régi kerékvágásba". Minden napra tudatosan tervezünk kezdeményezést, tevékenységeket, amikre a gyerekeket színes eszközökkel motiváljuk. Többféle tevékenységi formát biztosítunk a gyerekeknek, így választási lehetőségük van, mivel is szeretnének foglalkozni, játszani.
Sokat énekelünk, ritmizálunk, színezünk, rajzolunk, mesélünk, dramatizálunk, bábozunk, tornázunk stb...
A csoportunk saját web oldalán napi szinten tájékoztatlak Benneteket az óvodánk eseményeiről, a gyerekekkel történtekről!

Logopédusunk végig szűrte a nagyobbakat, az eredményről a tájékoztatót már meg is kaptátok.
Már több születésnapot is ünnepeltünk! Mindenkit méltón, kis ajándékkal kedveskedve megköszöntünk!
Egy kisfiú elköszönt a csoportunktól, mert másik óvodába fog járni, a közlekedési nehézségek miatt. A gyerekek rajzaiból összeállított, kedves kis ajándékkal búcsúztattuk!
Készülünk a Márton napra, versekkel, énekekkel, amit a hagyományoktól eltérően, idén rendhagyó módon tartunk majd meg.
Azokról az eseményekről, amiken Ti szülők nem vehettek részt, / a vírus miatti intézkedés/ igyekszünk videófelvételt és fotókat készíteni, hogy legalább így láthassátok az eseményeket!
Továbbra is kísérjétek figyelemmel a web oldalunkat, ahol minden fontos információt és tájékoztatást megadunk!

Vigyázzatok nagyon a magatok, és gyermekeitek egészségére!!!!