Csiga csoport bemutatkozása

„Szeretet nélkül lehet fát aprítani,
és szeretet nélkül lehet téglákat formálni,
de szeretet nélkül nem szabad gyermekekkel bánni!”
Lev Tolsztoj

Középsősök vagyunk már…

Vége van a nyárnak… Ugyan még ezt az időjáráson nem látjuk, de a naptár újra szeptembert mutat és kiscsigáink újra mind az oviban vannak. Immár nem kiscsoportként, hanem középső csoportként, még akkor is, ha kor szerint vannak kiscsoportos gyermekeink is. Mi változott? Tulajdonképpen csak annyi, hogy megnőttek csemetéink, okosabbak, ügyesebbek, bátrabbak lettek. Még csoportunk létszáma változott – egy kislány érkezett hozzánk egy másik oviból. Szeretettel köszöntjük és reméljük, hogy jól fogja magát érezni csoportunkban. A többi mind a régi: a csoportszoba, az ott dolgozó felnőttek.  

Aki még nem ismeri a csiga csoportot, annak feltétlenül tudnia kell, hogy a csoport nevének hallatán senki se gondoljon egy mezőn, kertben lassan araszoló csigára. A hozzánk járó „kiscsigák” fürgék, bátrak, eszesek, ügyesek és még házat se hordanak a hátukon.

Kiscsigáink jól érzik magukat a csoportban, egy év alatt összetartó kis közösségé formálódtak. Szívesen játszanak együtt, barátságosak az ovi többi dolgozójával, gyermekeivel is. Néha ugyan összekapnak, de hamar belátják, hogy a veszekedés, netán verekedés nem vezet sehová. Nyitottak, érdeklődőek, szívesen hallgatnak mesét, szeretnek énekelni, verselni, festeni, színezni, gyurmázni. Kíváncsiak, minden újra, szépre rácsodálkoznak. Legfőképpen azonban játszani szeretnek.

Mi óvó nénik igyekszünk számukra családias, nyugodt légkört biztosítani, ahol lehetőséget biztosítunk nekik tevékenykedésekre, szabad és irányított játékra, és sok, lehetőleg szabad levegőn való mozgásos tevékenységekre. Fontosnak tartjuk, hogy ismereteiket tapasztalásaikat élményeken keresztül szerezzék, így ha tehetjük – és reméljük idén lesz rá lehetőség – visszük a gyermekeket kirándulni, és különböző programokon veszünk részt. Ezekkel a közös élményekkel a közösség összetartó ereje is növekszik.

Megünnepeljük az ünnepeket, születésnapokat, névnapokat, nyitottak vagyunk minden olyan tevékenységre, amely a gyermekek személyiségének pozitív fejlődését segíti.  

Középsősök vagyunk már…

Vége van a nyárnak… Ugyan még ezt az időjáráson nem látjuk, de a naptár újra szeptembert mutat és kiscsigáink újra mind az oviban vannak. Immár nem kiscsoportként, hanem középső csoportként működünk, még akkor is, ha kor szerint vannak kiscsoportos gyermekeink is. Mi változott? Tulajdonképpen csak annyi, hogy megnőttek csemetéink, okosabbak, ügyesebbek, bátrabbak lettek. Még csoportunk létszáma változott – egy kislány érkezett hozzánk egy másik oviból. Szeretettel köszöntjük és reméljük, hogy jól fogja magát érezni csoportunkban. A többi mind a régi: a csoportszoba, az ott dolgozó felnőttek.  