Beiratás rendje

H I R D E T M É N Y

a PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Óvodájánál

a 2021/2022. nevelési évre szóló óvodai beiratkozáshoz

 

 

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától (kivételesen fél évvel korábban) az általános iskolai tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 12. §-ában foglaltak szerint az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (szeptember 1-től) óvodaköteles, azaz legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt, melynek teljesítéséért a szülő (törvényes képviselő) felelős. A megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala a szülő (törvényes képviselő) kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedikéletévét betölti felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja /Nkt. 8. § (2), 72. § (1) b) pont/.

Nevelési év: szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-éig tartó időszak /Nkt. 4.§ 19. pont/.

 

A PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Óvodájában az óvodai jelentkezés ideje:

 

2021. április 20-23. között, elektronikus úton az óvoda hivatalos e-mail-címén (ovoda@pte.hu)

 

A szülő (törvényes képviselő) a fenti időpontban köteles beíratni a 3. életévét 2021. augusztus 31. napjáig betöltő gyermekét az óvodába.

 

A kötelező óvodába járás alól mentesül az, aki:

·        

bölcsődében marad

·        

óvodakötelezettségét külföldön teljesíti (a gyermek szülője köteles erről 2021. május 8-ig írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt. Bejelentési kötelezettségüket a www.oktatas.hu oldal Köznevelés menüpontjának Külföldre távozás bejelentése pontjából, vagy a https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese linken elérhető elektronikus űrlap kitöltésével és postai úton történő beküldésével tudják teljesíteni.

·        

A kötelező óvodába járás alóli felmentési kérelmet 2021. május 25-ig lehet benyújtani a megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatalához.

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik vagy ahol a szülője (törvényes képviselője) dolgozik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. A szülő (törvényes képviselő) gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzeti hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát /Nkt.72. § (2) bekezdés/.

 

Integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai felvételéről

Intézményünk Alapító Okiratában az alaptevékenységek között csak a hallássérült sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése jelenik meg, ezért csak ezen különleges bánásmódot igénylő gyermekeket tudja fogadni az óvoda.

 

Az óvodai jelentkezéshez (beiratkozáshoz) szükséges dokumentumok:

- kitöltött jelentkezési lap (letölthető az óvoda honlapjáról www.ovoda.pte.hu) 

Az óvoda vezetője a 2021/2022. nevelési évre szóló felvételi kérelmek elbírálásáról hozott döntését 2021. május 5-ig az óvoda honlapján teszi közzé.

A jogorvoslati eljárás szabályai: Az óvoda döntése ellen jogszabálysértésre, az intézmény belső szabályzatának megsértésére vagy érdeksérelemre hivatkozással a szülő (törvényes képviselő) a közléstől (illetve attól a naptól, amikor tudomására jutott) tizenöt napon belül eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél. Az óvodavezető az eljárást megindító kérelmet az ügy összes iratával nyolc napon belül – elbírálás céljából – megküldi a fenntartó nevében másodfokon eljáró oktatási igazgatóhoz. A szülő (törvényes képviselő) a másodfokú döntés bírósági felülvizsgálatát kérheti a közléstől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással. /Nkt. 37-39. §/

Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezmények:

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § (1) bekezdés a) pontja alapján szabálysértést követ el, amely alapján pénzbírsággal sújtható.

Ha az óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermek az óvodai nevelésben való részvételi kötelezettségét megszegi, az óvoda vezetője az adott nevelési évben igazolatlanul mulasztott huszadik óvodai nevelési nap után kezdeményezi a családtámogatási ügyben eljáró hatóságnál az ellátás szüneteltetését, valamint értesíti a gyámhatóságot.

 

 

Pécs, 2021. március 17.

 

 

Lengvárszky Attila

oktatási igazgató

 

 

 

 

 

 

Mellékletek:

1.     

sz. Jelentkezési lap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelentkezési lap

           

Gyermek

neve

 

 

 születési hely, idő

 

Taj száma

 

Állandó lakcíme

 

Tartózkodási helye

 

állampolgársága

 

Édesanyja

neve

 

 

munkahelye

 

állandó lakcíme

 

telefonszáma

 

Édesapa/gondviselő

neve

 

 

munkahelye

 

állandó lakcíme

 

telefonszáma

 

Gyermekének gyógyszerérzékenysége van-e?

igen - nem; ha igennel válaszolt, mi:

Gyermekének ételallergiája van-e?

igen - nem; ha igennel válaszolt, mi:

Gyermek körzetes óvodájának neve és címe és e-mail címe

 

Egyéb fontos információ, amit gyermekéről megkíván osztani:

 

           

Kelt:

         
           
           
           
 

Szülő aláírása: