Pécsi Tudományegyetem

GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM ÓVODÁJA

 

Bemutatkozás

Kedves Szülők, és leendő Szülők!

Hálás feladat beszélni magunkról, bemutatni az óvodát. Jöjjenek hát a leglényegesebb dolgok, amit mindenképpen tudni kell rólunk.

Környezetünkről: Az óvoda az orvostudományi Egyetem parkjában, zöldövezetben, zárt közben áll. Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy a nagy játszóudvar mellett a parkot is használhatjuk, természetes környezetünkben megélve az évszakok változását a park növényeinek figyelését

Az óvoda ahol élünk: Az épület egyemeletes, fent lent két-két csoportszoba fogadja a gyerekeket. Az épület 100 gyermek befogadására alkalmas, a csoportszobák tágasak, minden csoportnak saját öltözője és mosdója van.
A csoportszobák kialakításánál nagy gondot fordítottunk a hely kihasználására, elegendő tér biztosítására a különböző játékokhoz. Elvonulásra alkalmas kuckó, építő szőnyeg. A galériák is segítik a hely jobb kihasználását.
Esztétikus környezet, meleg családias légkör várja a gyerekeket, sok játékkal, s még több óvónői ötlettel napjaink színesítéséhez.

Szociokulturális hátterünk: Az óvoda nem körzetesített, így a gyerekek a város különböző pontjain laknak. A szülők az egyetem dolgozói, így sokan ismerik egymást. Ami jó a csoportokon belüli barátságok, kapcsolatok szempontjából, gyorsabb, és könnyebb a beszoktatás.

Nevelőmunkánkról: Intézményünk saját nevelési programmal dolgozik, amit az évek folyamán többször módosítottunk, az aktuális törvény változásainak megfelelően, programunkat úgy ékítettük fel, hogy alkalmazkodjon a helyi sajátosságokhoz, megfeleljen az oktatási törvény előírásainak.

Hisszük, valljuk, hogy az óvodás korú gyermek nevelésének elsődleges színtere a család. Ezért érzelmi biztonságot nyújtó, szeretetteljes, kiegyensúlyozott családias légkör megteremtésére törekedünk. Úgy fogadjuk a kicsiket, hogy otthoni megszokott környezetükhöz képest minél kisebb legyen a változás.
Az óvodát kezdő gyermekek szüleitől kérünk egy füzetet, amiben pár oldalon mesél nekünk gyermekéről. /Mivel szeret játszani, mit nem szeret enni, miyen hamar fárad el, mennyire igényli az ölben ülést, ha szomorú mivel vigasztalható./

Egyrészt megismerjük a család nevelési elveit, másrészt segíti munkánk, hogy a gyermekek hamarabb váljanak boldog óvodásokká. Hangsúlyozzuk a gyermek-gyermek, gyermek-óvodapedagógus, gyermek-dajka pozitív érzelmi töltésű kapcsolatának kialakítását. Egyszerre érvényesítjük a gyermek szociális érzékenységének fejlődését, én tudatának alakulását, s teret engedünk önkifejező és önérvényesítő törekvéseinek.
Legfontosabb tevékenységünknek a játékot tekintjük, minden készségük a játékban alakul, fejlődik. Nyugodt légkört, elegendő helyet, időt biztosítunk hozzá. Fontosak a korszerű, jó minőségű játékok, de még fontosabb az óvónő állandó jelenléte, kreativitása. Napjainkban igyekezünk csökkenteni a várakozási időt, biztosítani az állandóságot. Rugalmasan kezeljük napi és heti rendünket.

Színes Óvoda életünk kihasználjuk városunk és környezetünk adta lehetőségeket is./ÁIlatkert, Mecsek, Színházak, Kirándulások/ Az óvoda nevelési programján kívül igény szerint szervezünk nyelvoktatást,/angol-német/, zeneovit, külön tornát.

A három ovis év nagyon gyorsan elrepül, mindig szomorú a búcsú. Az iskolába menő helyére viszont szeretettel hívjuk és várjuk az ovisokat.